A XIII. Jászsági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt 2026. április 18–19-én rendezték meg Jászberényben, a Jászság Népi Együttes szervezésében, mely verseny egyben az Országos Gyermek Szólótánc Verseny Észak-alföldi selejtezője is volt.
A hatalmas érdeklődés miatt a program kétnaposra bővült, amit a nagy távolság miatt mi tovább bővítettünk: hogy versenyzőink kellő pihenéssel léphessenek színpadra, a gárdonyis csapat már pénteken este megérkezett Jászberénybe.
A hétvége során 187 fiatal táncos lépett színpadra, s a közönség több mint 100 produkciót láthatott tőlük, négy korcsoportban. Mindannyian kötelező és szabadon választott táncokkal is készültek, amit a zsűri bronz, ezüst, arany és kiemelt arany minősítésekkel értékelt.
A szólótáncverseny célja nem csupán a magyarság táncainak, viseleteinek és népzenéjének minél pontosabb ismeretének elősegítése, hanem a fiatalok improvizációs készségének fejlesztése és a magyar néptánc hagyományainak tovább örökítése.
Táncosaink kiváló eredményeket értek el produkcióikkal, amit a 4 tagú zsűri az alábbiak szerint értékelt:
Balázs Roland Dávid (1. korcsoport) – BRONZ MINŐSÍTÉS (Kiskállói oláhos, Rábaközi dus)
Szőke Izabella és Tóth Bálint Lajos (3. korcsoport) – EZÜST MINŐSÍTÉS (Tyukodi lassú és friss csárdás, Rábaközi lassú és friss csárdás)
Farr Huba László (3. korcsoport) – ARANY MINŐSÍTÉS (Kékcsei botoló, Örödöngösfüzesi sűrű fogásolás és verbunk)
Szabó Eszter és Farr Huba László (3. korcsoport) – ARANY MINŐSÍTÉS (Kékcsei lassú és friss csárdás, Bukovinai csárdás és silladri)
Keringer Luca és Bíró Ádám (3. korcsoport) – ARANY MINŐSÍTÉS + KÜLÖNDÍJ (Kékcsei lassú és friss csárdás, Galga-menti lassú és friss csárdás)
Felkészítő pedagógusok: Farrné Kovács Mónika, Teremy Anna és Forgács Zsombor
Szeretettel gratulálunk táncosainknak és felkészítőiknek! Büszkeségünk határtalan!
Hálásan köszönjük a sok szülői segítséget és a Sárvirág Műhely támogatását!
















