Szeptemberben a néptánc tanszakunkon is elkezdődött a szakmai munka. Az események, versenyek, fellépések sora mellett, a felső tagozatos Suhancok idén, két tájegység táncaival is foglalkoznak.
Az egyik ezek közül a Dél-alföldi táncanyag, amelynek egyik különlegessége, hogy a női viselet szerves részét képezte az úgynevezett szegedi papucs. A helyi lányok, asszonyok ebben táncoltak és ez nagyban meghatározza motívumkincsüket és mozgáskultúrájukat, így kifejezetten fontos, hogy a Suhancos lányok megtapasztalják az ebben való táncolás érzését.
Hálás szívvel köszönjük meg Benkő Sándorné, Eta néninek a Tamota Néptáncegyüttes vezetőjének és iskolánk egykori oktatójának a kölcsönkapott papucsokat.
Életére, Szeretteire Isten áldását kérjük!