,, A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa”. Ez a Kosztolányi idézet tökéletes szlogenje lehetne egy – a könyvolvasás népszerűsítését célzó – plakátnak. A Gárdonyi harmadik osztályos tanulói szeptember 8-án, a helyi könyvtárban találkoztak a fent említett idézettel. A könyvtár dolgozói a gyerekrészlegen idézetrészeket rejtettek el, a tanulók pedig nagy lelkesedéssel kutatták fel és állították össze belőlük a megfejtést. És miért pont szeptember 8-a?
Az UNESCO 1965-ben határozott arról, hogy szeptember 8-a az Olvasás nemzetközi napja legyen. Céljuk ezzel, hogy felhívják a figyelmet az olvasás és írás készségeinek fontosságára: az írni és olvasni tudás alapvető emberi jog. Ennek apropóján látogattunk el a városi könyvtárba, ahol a rejtvényfejtés mellett egy nagy meglepetés várta a gyerekeket: a kikölcsönzött könyveket nem bent az épületben, hanem a könyvtár megújulás alatt lévő kis udvarán, babzsákok között heverészve olvasgathatták. A pedagógusoktól gyakran elhangzó mondat a szülői értekezleteken, hogy „az olvasás mindennek az alapja”. A kisdiákok ezen a napon, nemcsak jó hangulatban, de csodaszép környezetben indultak el azon az úton, hogy megalapozzák jövőbeni sikeres tanulásukat. A jövő nemzedékét tanítjuk, így hát ,,Gondold meg, hogy csak az ember olvas” (Márai Sándor)






