"Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól." - Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

“Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”

Gyülekezetünk Presbitériuma és közössége köszöntött bennünket, pedagógusokat és iskolai munkatársakat június első vasárnapján, a Pedagógusnap alkalmából.

Az ünnepi istentiszteleten Nagy Zsolt, iskolánk fenntartó testületének elnöke végezte az igehirdetés szolgálatát, majd Nagy Zsoltné Kiss Katalin, a Mária és Márta Nőszövetség és a gyülekezet nevében köszönte meg pedagógusaink mindennapi munkáját.

Az évezredek óta helytálló Példabeszédek Könyvéből idézett, és kiemelte, hogy a digitális kor gyermekeinek nevelése sok kihívást jelentő feladat a pedagógusok és a szülők számára.

Jézus és a Biblia pedagógiája azonban örökérvényű, és minden körülmények között alkalmazható. Ennek legfontosabb hívószavai pedig: szeretet,  türelem, jóindulat, irgalom, tanulás képessége, útmutatás, önuralom, alázat, összhang és rend ….

Az istentiszteletet követően szeretetvendégséggel kedveskedtek nekünk a gyülekezet tagjai, amit ezúton is hálásan köszönünk meg nekik.

Fontos számunkra ez a figyelmesség és  megbecsülés, ezáltal is éreztük, hogy a mindennapi munkánk nem hiábavaló.

 

Galéria

Elérhetőség

Cím 4110 Biharkeresztes, Damjanich u. 21.
Telephely 4110 Biharkeresztes, Kossuth u. 52.
Telefon 06-54/431-258; ig.:0630/4279590
Fax 06-54/431-258
E-mail gardonyi.zoltan.iskola@gmail.com
OM 062933

Csoóri Sándor Alap
Csoóri Sándor pályázat