Generációk EGYMÁSÉRT - Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

Generációk EGYMÁSÉRT

A 2023/2024-es tanévünk elején két irányból is megfogalmazódott az igény, hogy fűzzük  szorosabbra a gyülekezetünk és iskolánk közötti kapcsolatot.

A Mária és Márta Nőszövetség tagjai célként tűzték ki maguk elé, hogy a gyülekezet ebben a tanévben többféle módon is közeledjen az iskolájához, hogy jobban megismerjük egymást, s ezáltal is lehessen egy új közösség kialakulását kezdeményezni.

Az elhatározás megvalósult, a Nőszövetség tagjai minden iskolai osztályunknál vendégeskedtek egy-egy alkalommal. Ők süteménnyel és a diákélet iránti kíváncsiságukkal készültek, a gyerekek pedig rendre énekeltek, zenéltek, verseltek a Vendégeknek. Voltak nagy beszélgetések, közös játékok, és számos pozitív tapasztalat: jóindulat, öröm, mindkét fél megmutathatta önmagát, és a kölcsönös megajándékozottság élményét kapta. A Nőtestvérek hoztak bibliai igéket, szeretetet, süteményt, cserébe kaptak viszontszeretetet, mosolyt, kézzel készített ajándékokat, gyermeki tisztaságot, kedves műsorokat.

Érkezésekkor az igei köszöntésben elhangzott az örök érvényű mondás hogy “ti ajándékok vagytok számunkra”. Az egyik kisfiú lelket megérintő válasza egy alkalommal az volt: “nem csak a gyerekek ajándékok az öregeknek, hanem az öregek is a gyerekeknek”.

 

Jó volt közelebb kerülni egymáshoz! Mostantól a templomban vagy az utcán ismerősként köszönthetjük egymást.

SDG

 

 

 

Galéria

Elérhetőség

Cím 4110 Biharkeresztes, Damjanich u. 21.
Telephely 4110 Biharkeresztes, Kossuth u. 52.
Telefon 06-54/431-258; ig.:0630/4279590
Fax 06-54/431-258
E-mail gardonyi.zoltan.iskola@gmail.com
OM 062933

Csoóri Sándor Alap
Csoóri Sándor pályázat