Március 20., a Boldogság Világnapja. A Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde, mint Boldog Óvoda kezdeményezésére, iskolánk is részt vett “Mosolydoboz 2026″ programban.
Boldog Iskolaként számunkra is különösen fontos a Boldogság Világnapja, melynek legfontosabb célja, hogy megerősítse a jólét és a boldogság fontosságát. „A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket is.”
A gyerekek szerint a boldogság az, amikor együtt játszunk, segítünk egymásnak, nevetünk, vagy amikor valaki kedves velünk. A boldogság sokszor apró dolgokban rejlik – egy barátságban, egy ölelésben, egy jó szóban. Ezen a jeles napon kedves, mosolygós üzenetekkel látták el Biharkeresztes lakóit, tanulóit, amiket az ovisok osztottak szét a városban.
A kis üzenetek emlékeztettek bennünket arra, hogy egy kedves szó, egy mosoly vagy egy jó cselekedet mennyi örömet tud adni másoknak.
Ismét megtapasztaltuk, hogy a mosoly ragadós, és ha adunk belőle másoknak, nekünk is több lesz belőle.
Mosolyogjunk minél többet – mert a boldogság ott kezdődik! 🙂
#boldogságóraprogram #gárdonyisnaklennijó #valódiértéketképviselünk
A programról IDE KATTINTVA olvashat bővebben.













