A jeles napok sorában novemberben Márton napját elevenítettük fel iskolánkban. Ezúttal a libák gágogása vezetett bennünket a mesétől, a legendán át egészen az iskolaudvarig.
A mesében az okos libák a hangjukkal szedték rá a rókát. Márton legendájában ugyanez a hang árulta el a libaólban rejtőző Mártont, aki azért bújt el, mert nem akart püspök lenni. A két történet után az udvaron élőben is hallhattunk libagágogást. Popa Cristina jóvoltából egy gúnár és egy tojó várt bennünket az udvaron, így a gyerekek közelről is megfigyelhették a nap tollas főszereplőit.
A régi népi játékok közül elővettük a libázós játékokat, az osztályokban pedig Márton-napi lámpások és libák készültek. A kóstoló sem maradt el, hiszen a hagyomány szerint, ki libát Márton napján nem eszik,egész évben éhezik! Mi lilahagymás -libazsíros kenyeret ettünk, így a Márton-napi hagyományok ízéből is jutott egy falat. 😉
Márton napján a néphagyomány és a keresztény élet üzenete találkozik. A legenda szerint Márton megosztotta köpenyét egy didergő koldussal. Tette arra emlékeztet bennünket, hogy a szeretet abban is megmutatkozik, ahogyan észrevesszük a másik ember szükségét, és abból adunk neki, amink van.
Ahogyan a lámpások fénye utat mutat a sötétben, úgy vezessenek bennünket mindennapjainkban a Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás (Gal 5,22–23).
