Megkezdődtek a nyílt iskolaelőkészítő foglalkozások a Gárdonyiban. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az iskola minden területét megmutatjuk ezeken az alkalmakon az érdeklődő óvodásoknak és szülőknek. A különböző témájú foglalkozásokon az óvodások megismerkedhetnek a tanítókkal és az alsós diákokkal, bepillantást nyerhetnek az iskolások életébe. Játékos módon vonjuk be őket a tanítás-tanulás folyamatának megismerésébe, s közben szétnézhetnek, kérdezhetnek, ismerkedhetnek az iskola világával.
Az első foglalkozás a közeledő Mikulás nap jegyében telt. Iskolánk 2. osztályos tanulói, a Mikulásról szóló verset mondtak az ovisoknak, énekeltek, néhányan pedig furulyán is eljátszották az alkalomhoz illő dallamokat vendégeinknek. Ezen foglalkozáson került sor az iskolánk által kiírt rajzpályázat résztvevőinek díjazására is, majd a leendő elsősök kézműves foglalkozáson vehettek részt, ahol lelkesen színezték, vágták, ragasztották Mikulásaikat a tanító nénik közreműködésével.
Mindenkit várunk szeretettel a következő alkalmainkra is, ahol Számországba utazunk, angol nyelvi foglalkozást láthatnak, játékos sportfoglalkozáson vehetnek részt, együtt énekelünk és játszunk.
A foglalkozások időpontjairól és aktuális témáiról iskolánk honlapján és közösségi oldalán tájékozódhatnak.