A Zöld Kör Egyesület október 24-én izgalmas gyümölcsfa ültetési programot szervezett Biharkeresztesen, amelyben az alsó tagozatos diákok is aktívan részt vettek. Az esemény célja a környezettudatosságra nevelés és a helyi környezet zöldebbé tétele volt.
A program során összesen 4 gyümölcsfát – 2 őszibarack- és 2 kajszibarackfát – ültettek el a lelkes diákok a Zöld Kör Egyesület önkénteseinek segítségével.Emellett két madárhotel is elhelyezésre került, hogy a helyi madárpopuláció számára biztonságos fészkelési helyet biztosítsanak, ezzel is hozzájárulva a biodiverzitás fenntartásához. Erről, a már ismert fogalomról egy „Roll-up-os” kiállítást is megtekinthetett az ifjú közönség, ahol még tippeket is adtak, hogyan valósíthatják meg otthonaikban.
A Zöld Kör Egyesület egyik tagja elmondta: „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megtanulják, hogyan vigyázhatnak a természetre. A gyümölcsfaültetés és a madárhotelek elhelyezése egyszerű, de hatékony módja ennek.”
A program végén a résztvevők büszkén tekintettek az általuk ültetett fákra és a madárhotelekre, amelyeket a jövőben közösen fognak gondozni. A Zöld Kör Egyesület reméli, hogy a kezdeményezés újabb hasonló akciókat inspirál a városban és a környéken is.
Büszkék vagyunk az alsó tagozatos diákok lelkesedésére és a hatodik osztályosok segítő készségére!
#gárdonyisnaklennijó #valódiértéketképviselünk #apéldatanít #ökoiskolaagárdonyi