Zongoratalálkozó Biharkeresztesen - Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

Gárdonyi Zoltán
Református Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola

Zongoratalálkozó Biharkeresztesen

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg iskolánk 2024. április 26-án, iskolánk névadójának, Gárdonyi Zoltán születésnapjának megünnepléséhez kapcsolódva, az I. Hajdú-Bihari Regionális Zongoratalálkozót. A verseny megálmodója, Lajtos Anna tanárnő volt, aki évek óta zongora tanszakunk tanára, és számos szakmai eredmény elérése után kezdeményezte a biharkeresztesi találkozó létrehozását.

 

Nagyné Bernát Ildikó igazgatóhelyettes köszöntőjében elmondta, hogy célunk az volt a verseny, találkozó elindításával, hogy egyrészt bemutatkozási lehetőséget teremtsünk az alapfokú művészetoktatásban, zongora tanszakon tanuló növendékek számára a szakma előtti fellépésre és megmérettetésre, másrészt pedig, ezúton is „kihangosítsuk” azt, hogy zenét tanulni, megtanulni egy hangszeren játszani, nem csupán nagyszerű, de számos transzferhatása is van a személyiség fejlődésére, a tanulmányi eredmény pozitív alakulására. A zenetanulás olyan kompetenciákat fejleszt, ami a mindennapi életben való könnyebb és sikeresebb helytállást biztosítja a zenélni tudó embernek.

 

7 iskolából 12 versenyző érkezett  a minősítést is adó találkozóra, akik 3 korcsoportban neveztek. A zsűri tagjai, a szakma elismert képviselői, zongoratanárai voltak, név szerit:

Ficsor Erika (Debrecen – Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI és Hajdúszoboszló – Zichy Géza Alapfokú Művészeti Iskola

Lakatos Anikó (Püspökladány  – Csenki Imre Alapfokú Művészeti Iskola – a zongora tanszak vezetője

Vass Krisztina (Hajdúböszörményi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészeti Iskola – a zongora tanszak vezetője)

Mindhárman megelégedéssel és elismeréssel beszéltek a versenyről, kihangsúlyozva, hogy hiánypótló esemény a biharkeresztesi, mert nagy szükség van a zenetanulásban résztvevő növendékek megerősítésére, a sok-sok munkával elért eredmények, teljesítmények szélesebb körben való megmutatására. Elmondták, hogy a mezőny erős volt és köszönték a színvonalas szervezést a gárdonyisoknak.

 

A Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI képviseletében Tar Dóra 4. osztályos tanuló, a megszerezhető 30 pontból, 25 ponttal ezüst minősítést, Réti István 5. osztályos tanuló 27,5 ponttal arany minősítést és Venyige Vivien 4 osztályos tanuló 29,5 ponttal kiemelt arany minősítést és különdíjat kapott.

Szeretettel gratulálunk növendékeinknek és felkészítő tanáruknak!

Köszönjük minden segítő kollégánknak is a munkát, amivel hozzájárultak új rendezvényünk sikeréhez:

Seresné Kovács Marianna, Seresné Kovács Anna, Nagyné Bernát Ildikó, Valter Henrietta, Monáné Vass Anna, Szalai Károlyné, Super Mihály és Tolvaj József

Galéria

Elérhetőség

Cím 4110 Biharkeresztes, Damjanich u. 21.
Telephely 4110 Biharkeresztes, Kossuth u. 52.
Telefon 06-54/431-258; ig.:0630/4279590
Fax 06-54/431-258
E-mail gardonyi.zoltan.iskola@gmail.com
OM 062933

Csoóri Sándor Alap
Csoóri Sándor pályázat